Csütörtökön került sor a Rolls-Royce SMR Company és a budapesti brit nagykövetség támogatásával rendezett hallgatói SMR-projektverseny eredményhirdetésére. A BME Nukleáris Technikai Intézete és a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont által szervezett versenyt a Core Team nyerte.
Az SMR-ek (Small Modular Reactors) olyan kis egységteljesítményű atomerőművek, amelyeket sorozatgyártásra, gyári összeszerelésre terveznek. A verseny során a csapatok feladata az volt, hogy szimulálják egy SMR-beruházást megvalósító projektcég kezdeti feladatait, a cég szervezeti felépítésétől a telephely kiválasztásáig. Meg kellett ismerkedniük a brit és a hazai nukleáris szabályozási környezettel és értékelniük a Rolls Royce SMR hazai előírásoknak való megfelelését. A négy nevező csapat 30-50 oldalas írott pályaművet készített, amelyet szóban mutatott be a szakmai zsűrinek.
A győztes Core Team tagjai – Berg Isabel Rita, Mohácsi Barnabás, Szegedi-Csinády Csongor, Várkonyi Zsófia és Zsiros Antal – tavasszal nagy-britanniai tanulmányúton vehetnek részt, ahol meglátogathatják a Rolls Royce SMR Company fejlesztőközpontját a sheffieldi egyetemen.
Gratulálunk!
Az SMR-projektverseny győztese a Core Team